Elizabeth Jane Cochran Pennsylvaniában született. Egy igazi úttörőnek számított, felvette a Nellie Bly álnevet. Ezen a néven vált ismertté a történelemben, a világ első női oknyomozó újságírójaként. Rengeteg ember életét megváltoztatta írásaival, küzdött a gyermekmunka megszüntetéséért és a nők egyenjogúságáért.
De mégis talán a legérdekesebb története, amikor őrültnek tettette magát, hogy leleplezze az egyik bolondokháza borzalmait.
Elizabeth New Yorkba költözött, és munkát kapott a New York World újságnál. Első munkája a rossz hírű Blackwell-szigeti Lunatic Elmegyógyintézet borzalmainak feltárása volt. Senki sem mert kutatni az intézettel kapcsolatban, de a fiatal írónő úgy gondolta, ő képes lesz rá.
Fotók és rajzok alapján hosszasan gyakorolta a betegekre jellemző arckifejezéseket, grimaszokat a tükör előtt. Sokáig nem fürdött, elhanyagolta magát, hogy ápolatlanná váljon. Ilyen állapotban jelentkezett be egy panzióba, ahol egy percet sem aludt, csak szaladgált, motyogott és kiabált. Sikerült is zavart magatartásával megtévesztenie a vendégeket. Annyira megrémültek tőle, hogy hajnalban rendőröket hívtak hozzá. Tökéletesen elérte célját, egy pillanatra sem esett ki a szerepéből.
Több orvos is kivizsgálta, volt, aki azt mondta, teljesen reménytelen eset. Így Elizabeth számára hamar kinyíltak a Blackwell bolondokháza kapui. Rövid időn belül egy zsúfolt kompra került, ahol több elmebetegnek titulált nővel összezárva szállították őket az intézetbe.
10 napot töltött az elmegyógyintézetben, ez idő alatt olyan dolgokat látott, amik messze felülmúlták a pletykákat. Hamar rájött, hogy ez egy borzalmas és embertelen hely, az itteni nők inkább rabok, mint betegek. Többszöröse volt a betegek száma, mint a férőhelyeké. Büntetésből sokszor kiültették őket az udvarra, esőben és szélben a padokhoz kötözve kellett túlélniük az éjszakát. Nem beszélgethettek, sokszor a veszélyes pácienseket összekötözték egymással, hogy ne tudjanak mozogni, mintha csak állatok lennének. A személyzet nagy része kegyetlenül bánt a betegekkel, brutálisan bántalmazták, verték őket. Sokszor mintha élvezték volna.
A fürdést az jelentette, hogy pár vödör jéghideg vízzel nyakon borították a nőket. Elizabeth leírta, hogy ez olyan élmény volt, mintha a fejét víz alá nyomták volna, a végtagjai már kékek és hidegek voltak. A hálótermekben nem volt fűtés, minden ragadt a kosztól, a legtöbb nő tetves lett.
Ételként romlott húst, kenyeret kaptak. A víz koszos, fogyasztásra alkalmatlan volt. A mocsok és undorító bűz mellett, az ebédlő rész tele volt patkányokkal.
Elizabeth hamar rájött, hogy a benti körülményeket tekintve, egy egészséges ember is pár hónap alatt megtébolyul. Sok nőnek semmilyen mentális problémája sem volt, csupán nem beszéltek angolul vagy nagyon szegények voltak. Azok, akik viszont igazán betegek voltak, nem kaphattak megfelelő kezelést.
10 nap után Elizabeth kijött onnan, és később könyvet is írt a tapasztalatairól. Ezek után a kormánynak muszáj volt intézkednie, és javulhattak a betegek körülményei.
Az írónő híres lett, elismerték munkáját. Olyan nőkről írt, akikkel senki sem foglalkozott.
Elizabeth agyvérzésben hunyt el, 57 évesen. Halála előtt egy egész generációt motivált és inspirált írásaival.