Három kutya halt meg, miután gazdájuk az autóban hagyta őket a hőségben

Megosztás

Manapság már pontosan tudjuk, hogy nyáron, a nagy hőségben véletlen sem lenne szabad házi kedvencünket az autónkban hagynunk. A gépjárművek hamar felmelegszenek, a kutyák pedig nagyon érzékenyek a melegre, anélkül is, hogy be lennének zárva.

Az amerikai Kennel Club szerint évente több száz kutya hal meg azért, mert a forró autóban felejtik őket. Sajnos ebben az esetben még nagyobb felelőtlenségről beszélünk, hisz nem egy, hanem egyszerre jószágtól kellett búcsút vennie a gondatlan tulajdonosnak.

- Hirdetés -
dog Három kutya halt meg, miután gazdájuk az autóban hagyta őket a hőségben

Az eset Jamestownban, Rhode Islandben történt az NBC szerint. Két négy éves és egy hét éves kutyát hagyott az autóban gazdájuk, amiben a hőmérséklet a délutáni órákban már nagyon magasra emelkedett. Esélyük sem volt kiszabadulni. A tulajdonos, a 65 éves Ann Garnett felhúzta az ablakokat, a klíma sem működött, sőt még vizet sem hagyott a szerencsétlen állatoknak.

A járókelők, amikor észrevették az ebeket azonnal segítséget hívtak, és ők is megpróbálták kiszabadítani őket a járműből, de sajnos már túl késő volt.

A három kutya már nem reagált semmire. Próbálták őket újraéleszteni, jéggel hűteni, de az állatkórházban már nem tudtak rajtuk segíteni.

Ann Garnettet állatkínzás vádjával letartóztatták, büntetését pedig súlyosbítja, hogy három kutya pusztult el felelőtlensége miatt. A bíróság még vizsgálja, hogy a légkondicionáló meghibásodhatott-e, de ettől függetlenül a vádlott minimum 5 év börtönbüntetésre és ezer dollár bírságra számíthat.

- Hirdetés -
dog1 Három kutya halt meg, miután gazdájuk az autóban hagyta őket a hőségben

Ez a szörnyű tragédia könnyen elkerülhető lett volna egy apró odafigyeléssel. Az ablakokat lehúzva tartva vagy a légkondicionálót bekapcsolva, nem utolsó sorban elegendő vizet hagyva az autóban, és persze mindezek ellenőrzésével.

dog2 Három kutya halt meg, miután gazdájuk az autóban hagyta őket a hőségben

„Függetlenül attól, hogy milyen a hőmérséklet az autóban, le vannak-e húzva az ablakok vagy működik-e a klíma nyilvánvalóan elfogadhatatlan és hatalmas felelőtlenség hosszú időre bezárva tartani bármit vagy bárkit az autóban” – nyilatkozták az ABC-nek.

Ezzel teljes mértékben mindannyian egyet értünk.

Mindig tervezzünk előre: hagyjuk kedvencünket az otthonunkban, de ha mindenképpen magunkkal kell vinnünk őket, gondoskodjunk róla, hogy valaki velük maradjon mindaddig, amíg mi távol vagyunk. Ezek a legbiztosabb módjai annak, hogy soha ne kerüljünk hasonló helyzetbe. Hisz, ha már kedvencet választunk magunk mellé, gondoskodjunk róla, hogy semmi baja ne történhessen, főleg ne a mi hibánkból!

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!