Megrémült a várandós tini amikor meglátta az ultrahang képet, amit az orvosa mutatott neki

Megosztás

A 16 éves Sophie Scott és 24 éves barátja, Steven Roberts nagy örömmel várták első gyermekük megszületését, akiről kiderült, hogy kislány lesz. Az orvosok teljesen egészségesnek látták a babát, ezért a pár nagyon boldogan várta a kis jövevényt.

Aztán az egyik ultrahang vizsgálat alkalmával az ifjú szülők megdöbbenve és megijedve nézték a monitor képernyőjét. Kislányuk a korábbi felvételekhez képest, nagyon furcsa alakot kezdett felölteni.

- Hirdetés -

„Extra szemeket láttunk megjelenni a baba mögött. A feje pedig olyan volt, mint egy filmbeli aliennek. Meg voltam rémülve, hogy alien megeszi a babámat. Az exbarátom odáig volt az alienekért és a démonokért, és előfordult, hogy viccelődtünk is vele, hogy biztosan átkot szórt rám” – mesélte Sophie.

„Sajnos senki nem tudta megmondani, hogy mi az, amit az ultrahangon látunk” – mondta Steven.

A 16 hetes ultrahang vizsgálat már semmilyen furcsa dolgot nem mutatott, így a fiatalok végre megkönnyebbülhettek az előző, egészen hihetetlen fotó látványa után. Kislányuk érkezését októberre várják.

Sophie még hozzátette: „Remélem, nem halloweenkor fog megszületni, hiszen az egészen ijesztő lenne a korábbi történéseket tekintve.”

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!