10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

Megosztás

- Hirdetés -

A színészek és színésznők élete olyan varázslatosnak és fényűzőnek, no meg könnyűnek tűnik a TV-ből, internetről, hogy már-már irigykedünk rájuk. Viszont tartja a mondás, hogy nem minden arany, ami fénylik és bizony ez az ő esetükben is így van. A hírnévnek, a csillogásnak és a sikernek bizony megvan az ára, és olykor a hírességek ezt kamatostul megfizetik. A mozikban levetített filmek szinte mindegyikéért rajonganak az emberek, ám ahhoz, hogy jó legyen a sztároknak bizonyos dolgokat be kell vállalniuk, fel kell áldozniuk. Például a színésznőknek, színészeknek sokkal nehezebb helyt állni az olyan jellegű filmekben, melyben bonyolult tervezésű jelmezeket kell viselniük. Ennek voltaképpen az az oka, hogy a ruha vagy túl szűk, vagy túl merev, meleg, vagy épp rengeteg időt vesz igénybe a felvétele, a sminkben való ücsörgésről nem is beszélve. Mostani cikkünk főszereplői soha, de soha nem fogják elfelejteni azokat a kellemetlen pillanatokat, melyeket a forgatások alatt tapasztaltak.

1, Rebecca Romijn – X-Men

A színésznő nem volt kimondottan elragadtatva attól, hogy 12 órát kellett a sminkben ülnie amiatt, hogy egész testét kékre fessék hogy, ő teljesen át tudja magát adni Mistique karakterének. Szerencsére később sikerült 7 órára redukálni ezt az időt, bár még így is a forgatások nagy részét a sminkes szoba székében ülve töltötte. Rebecca kifestésének többnyire éjfélkor álltak neki, hogy reggel 9 órakor kezdődő forgatásra kész legyen és lehessen venni a jeleneteket.

- Hirdetés -
1 63 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

2, Jeff Bridges – Tron: Örökség

A jelmeztervezők igazi övön aluli ütést adtak a színésznek, ugyanis a Tron: Örökség című filmnél mindent megtettek annak érdekében, hogy a karaktert megfosszák a nemi jellegzetességétől. Ezt oly módon érték el, hogy belepaszírozták a színészt, egy nagyon szűk, nagyon feszülős, nagyon ronda ruhában. Miután véget ért a forgatás, Jeff viccesen megjegyezte, hogy annyira szorította alul a ruha, hogy a bőrén X héttel később is látszódtak a nyomok.

2 55 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

3, Doug Jones – A víz érintése

- Hirdetés -

Doug Jones színész többnyire olyan szerepekhez jut, aminél valamilyen vicces, vagy rémisztő gúnyába kell bújni. Szinte már lehetetlenség neki olyan jellegű jelmezt mutatni, ami megbotránkoztatná, ám a „Víz érintése” című filmnél a jelmeztervezőknek mégis sikerült. Szerelése nagyon aprólékosan volt kidolgozva, és ahhoz, hogy fel tudja venni, 3 órát kellett az öltözőben lennie. Mindig kora reggel érkezett a helyszínre, hogy elkészüljön mire fel kell venni a jeleneteket. Összesen 4 ember kellett hozzá, hogy azt a „csodás” latex anyagú ruhát ráöltsék. Ezek után egy membrános kesztyűt kellett felvennie, s a procedúra legvége egy kopoltyús maszkba bújás volt. Annyira életképtelen volt a jelmezben, hogy még az ajtót is másnak kellett kinyitnia. (Szegénnyel jól elbántak) A legrosszabb pedig az volt, hogy nem tudott az orrán át levegőt venni, így kénytelen volt a száján lélegezni, ezáltal viszont nagyon kiszáradt és sokszor kellett innia.

grgh 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

4, Emma Stone – A kedvenc

A 18. században játszódó filmben a színésznőknek szoros fűzőket kellett viselniük, hogy maximálisan tükrözzék az akkori idők divatját és szokását. Addig a pillanatig, míg rájuk nem adták azokat a borzalmas „fehérneműket” el sem tudták képzelni milyen benne az élet. Elmondásuk szerint rettentő szoros, és botrányosan kényelmetlen volt benne mozogni, arról nem beszélve, hogy olykor nagy fájdalmuk is volt. Emma Stone egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a forgatás első hónapja kínkeserves volt számára, mert alig tudott levegőt venni a ruhában, nemhogy játszani. Kénytelen volt mentolos cukrokat szopogatni, hogy valamivel több levegőhöz jutott. Sajnos a rémálomnak itt még nincs vége. Egy idő után kiderült, hogy a színésznő szervei elkezdtek eldeformálódni. Szerencsére sikerült összeszednie magát és folytathatta a forgatást. Valószínű ez a szerep örök emlék lesz neki.

- Hirdetés -
4 32 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

5, Oscar Isaac – X-Men: Apokalipszis

Listánk Oscar Isaac színésszel folytatódik, aki megkapta a főgonosz szerepét az X-Men: Apokalipszis című filmben. Ezzel nem is lett volna semmi probléma, ha a rendező a tervezőkkel karöltve nem azt találja ki, hogy a jelmeze 18 kilós lesz. A színész eleinte nagyon izgatott és boldog volt, hogy ilyen neves színészekkel, színésznőkkel dolgozhat együtt, öröme azonban nem tartott sokáig. Jelmeze nemcsak, hogy marha nehéz volt, de különböző anyagokból volt összetákolva, például ragasztóból, latexből, egy rakat sminkből és még sorolhatnánk. Arról nem beszélve, hogy nem is tudott annyi időt eltölteni kollégáival, amennyit szeretett volna, mivel minden jelenet után bevitték a légkondis lakókocsijába, nehogy túlhevüljön a teste. Egy interjúban elmesélte, hogy mikor szedték le róla a jelmezt, olyan érzése volt, mintha a bőre is jönne velük együtt.

4 21 1 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

6, Michelle Pfeiffer – Batman visszatér

Michelle Pfeiffernek sincs túlságosan jó emléke a „Batman visszatér” című film forgatásairól. Természetesen játékán nem látszódott, hogy mennyire gyűlöli azt a latex kezeslábast, amit ráapplikáltak a jelmezesek a testére. Akkoriban, mikor a film készült sajnos még nem volt olyan modern a technológia, mint napjainkban így iszonyú nehéz és kínkeserves volt felöltöztetni a színésznőt. Olyan szoros volt a ruha, hogy szinte alig kapott levegőt, és a mozgás is eleinte nehezen ment neki. Ha ez mind nem lett volna elég rossz, a jelmezesek úgynevezett szilikon géllel kenték be a ruhát, hogy még fényesebb hatást érjenek el. A fején lévő maszk olyan szoros volt, hogy levétele után meglátszott a nyoma a színésznő bőrén. Gondoljatok bele milyen lehetett neki elmenni mosdóba.

FotoJet 5 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

7, Anthony Daniels – Star Wars: Egy új remény

Anthony játszotta a Csillagok háborújában szereplő C-3PO karakterét. A színész nagyon örült mikor megkapta a szerepet, azonban lelkesedése alábbhagyott mikor megtudta, hogy egy 27 kilós páncél jelmezt kell viselnie gyakorlatilag az egész film során. Az sem segített a helyzetén, hogy iszonyú forróságban vették fel a jeleneteket, neki pedig olyan melege volt, mintha kályhában ülne. Arról számolt be, hogy már a legelső napon akadályokba ütköztek, mivel a páncél egy helyen megsérült ezzel pedig ő maga is komoly sérülést szerzett. A színésznek ezek után bekötözött lábbal kellett végig játszani a szerepét. Viszont úgy nyilatkozott nem ez volt számára a legszomorúbb pillanat, hanem az, mikor a stábtagok valóban úgy kezelték őt, mint egy robotot.

21202387 web1 200408 SFE CINEMATOAST Daniels 1 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

8, Peter Mayhew – Star Wars

Peter Mayhew kínját leginkább talán a kutyatulajdonosok értik meg. Közismert tény, hogy a legendás Csubakka jelmez jak szőrből készült, és mivel az első trilógia második részét havas területen forgatták, Csubakka szőre folyamatosan benedvesedett, ezzel borzalmasan undorító szagot árasztva magából. Állítólag nemcsak Peternek, de még a kollégáinak is nagyon nehéz volt emiatt a forgatás.

peter mayhew chewbacca hero 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

9, Paul Bettany – Bosszúállók: Ultron kora

Paul kezdetben Tony mesterséges intelligenciájának, Jarvisnak a hangját kölcsönözte, majd élete fenekestül felfordult, mikor megkapta Vízió szerepét a „Bosszúállók: Ultron kora” című filmben. Sajnos üröm az örömben, hogy a színésznek napi szinten több, mint 3,5 órán keresztül a sminkeseknél kellett ücsörögnie, hogy elkészítsék jelmeze egy részét. Először az arcára vitték fel a vörös festéket, majd jöhetett a jelmez többi része is, ami nagyon kényelmetlen, meleg és szűk volt számára… ebben kellett napi 10 órát eltöltenie. Mivel jó pár jelenetet a napon vettek fel ezért a szünetekben sokszor kellett a ruhájába beépített csővezetékbe jeges vizet önteni, nehogy hőgutát kapjon. Elmondása szerint ez a megoldás olyan volt, mint halottnak a csók.

FotoJet 1 1 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

10, Lily James – Hamupipőke

Lily James egy interjúban elmesélte, hogy mennyire bonyolult volt felvenni azt a mesebeli ruhát, amit a Hamupipőke című film során viselt. Minden forgatás előtt 45 percen keresztül öltöztették őt, szóval neki jóval előbb meg kellett érkeznie a stúdióba, hogy pont kész legyen. A külsőre csodálatos ruhadarab 12 rétegből állt, s a míder részt, olyan szorosan és alaposan kellett meghúzni, hogy a színésznő alakján már ne kelljen utólag retusálni. Annyira szorította a ruha, hogy képtelen volt az emésztőrendszere rendesen megemészteni az ételeket, így rendszeresen büfögött, ezért egy speciális étrendre kellett áttérnie. Szinte csak levest ehetett, amitől mindig éhesnek érezte magát. Szóval amennyire szép volt és jól játszott a filmben annyira kínozta minden más.

1280 et b2lilyjames 030215 10 hollywoodi színész, aki örökre rossz emlékként fog emlékezni filmjei forgatásaira

Ilyenkor mondják, hogy nem miden arany, ami fénylik.

- Hirdetés -
Világunkhttps://vilagunk.hu
A Vilagunk.hu-n keresztül naponta hozom el nektek azokat az érdekességeket, híreket és inspiráló tartalmakat, amik megmozgatják a fantáziát és gazdagítják a mindennapokat. Imádom a horoszkópok világát és mindig keresem a legújabb információkat, hogy Ti is érdekes és hasznos tartalmakat kaphassatok. Csatlakozzatok, fedezzük fel együtt a világot!

Friss bejegyzések

Ez is érdekelhet!