A Mohu MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. csütörtökön bemutatta Budapest első bulk-feed (ömlesztett beöntésű) palackvisszáltó automatáját.

A Mohu MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. csütörtökön bemutatta Budapest első bulk-feed (ömlesztett beöntésű) palackvisszáltó automatáját a III. kerületi Príma (III. kerület) üzletben.
Az új típusú gép – egy norvég gyártmányú TOMRA R2–es automatka – akár száz darab visszaváltható csomagolást is egyszerre képes befogadni, ezáltal megszünteti az eddigi, darabonkénti bedobálás szükségességét.
A gép az úgynevezett bulk-feed technológiát használja: a palackokat, fémdobozokat és üvegeket akár zsákból is be lehet önteni, majd a gép automatikusan azonosítja, szelektálja és feldolgozza őket. A fejlesztés a pilisvörösvári tesztüzem sikerén alapul – korábban ott már használták az R1-es modellt alumínium- és PET-palackokkal, amit most továbbfejlesztettek az üvegek kezelésével is.

A projekt egyik vezetője, Bozóki Csaba László elmondta, hogy az újdonság nem csak a fogyasztóknak jelent kényelmet, hanem az üzleteknek is: a nagy kapacitású automata ritkábban igényel karbantartást és takarítást, valamint az érzékelők kevésbé szennyeződnek.
Európában már több országban – például Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Dániában, Németországban és Hollandiában – több éve alkalmazzák az ilyen típusú automatákt. A technológiával látványos eredményt értek el: egy norvég szupermarket például az új gép üzembe állítását követően 10 hét alatt annyi palackot gyűjtött vissza, mint amit korábban egy év alatt.

A jelenleg hazánkban működő visszaváltási rendszerhez (DRS) kapcsolódóan már több mint 2,5 milliárd italcsomagolás került vissza a fogyasztók kezdeményezésére, és az év végére akár a 3 milliárdot is elérheti. Célként fogalmazódott meg a 90 %-os visszaváltási arány.
A Mohu idén további 6-8 gép üzembe-állítását tervezi országszerte, vidéki nagyvárosokban és a budapesti agglomerációban egyaránt. A telepítési stratégia elsősorban forgalmi adatok alapján alakul.
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!




