Ezeket tanácsolják azok, akik az utolsó perceikben vannak.
Hadley Vlahos egy New Orleans-i ápoló, aki a haldoklók mellett segít már évek óta. Rengeteg élethelyzettel találkozott. Több haldokló is színt vallott neki, mit bánnak utólag, és mit tanácsolnak azoknak, akik még tehetnek valamit a jobb élet reményében.
![kep 2023 05 16 170721118 Az ápolónő elmesélte: Ezt bánják legjobban a haldoklók](https://vilagunk.hu/wp-content/uploads/2023/05/kep_2023-05-16_170721118.jpg)
Minden egyes ember megtaníthat neked valamit. Leélték az egész életüket. Annyi mindenre megtaníthatnak
Az egyik haldokló egy hatalmas kastélyban élt, és azt tanácsolta, hogy ne az anyagiakra összpontosítson, hanem a mostra fókuszáljon. Egyedül halt meg, míg egy másik ember, aki nagy szegénységben élt egész életében, az utolsó perceiben a családja körében feküdt.
Volt olyan, aki orvos akart lenni, de sajnálta a tanulásra szánt időt.
Egy másik nő arra panaszkodott, hogy mindig az érdekelte, mit gondolnak róla mások. Épp ezért soha nem önmagáért szerették.
A legtöbb ember azt bánja, hogy túl sokat dolgozott, és így kevés idejük maradt a családjukra.
@nursehadley I’m asked all the time how I stay so positive. It’s because of everything I’ve learned from my incredible patients. I hope their wisdom and advice can help you on your life journey as well! 🌟 #hospicenurse #advice #regrets ♬ Golden Hour: Piano Version – Andy Morris
Vlahos felsorolta az öt leggyakoribb tanácsot, amit mondtak neki:
- Nem vihetsz semmit magaddal, ha elmész!
- Ne várj a tökéletes időpontra, kezdd el most!
- Magadért csináld a dolgokat, ne másért!
- Tölts kevesebb időt a munkával és többet a családoddal!
- Mondd el az embereknek, mennyire szereted őket!
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!